A Békéscsabai Társastánc Klub az országban az elsők között alakult 1961-ben. Alapítója Nyíri Lajos békéscsabai táncpedagógus és felesége volt. A klub megalakulás utáni években a megye számos településén tartottak táncbemutatókat, melyekkel e műfajt igyekeztek népszerűsíteni. Az első országos társastáncverseny 1961-ben került megrendezésre, ahol a békéscsabai klub már képviseltette magát, Felczánné Nyíri Mária személyében. Országos viszonylatban az elsők közt alakítottak ki nemzetközi kapcsolatot több szomszédos országgal is. Az évek alatt többször részesültek nívódíjban, előadói díjban, koreográfiai díjban, Kiváló Együttesi díjban.
1979-ben Nyíri Lajos nyugdíjba vonulása után, Nyíri Lajos lánya Nyíri Marika és férje, Felczán Béla vették át a klub vezetését. A házaspár a kezdetektől részt vett a klub életében, végigtáncolta, illetve végigdolgozta azt, jelenleg is a Nyíri Lajos Táncsport Egyesület tiszteletbeli tagjai. Az Országos Társastánc Bajnokság szervezésében minden évben kiveszik részüket. 10 éven keresztül mint amatőr táncosok, majd 15 éven keresztül mint Magyarország első professzionista táncosai képviselték hazánkat világszerte.
2004 folyamán a Nyíri Lajos Táncsport Egyesület és a gyomaendrődi Kner Táncsport Egyesület békéscsabai részlege megkezdte közös munkáját Felczánné Nyíri Mária és Tímár Krisztián vezetése alatt, de 2005-ben már külön váltak útjaik.
A klub 1961. február 5-én alakult.
- 1964 – első külföldi verseny – Lengyelország
- 1965 – Magyarországon az első nemzetközi csapattánc verseny (Békéscsabán és Szegeden)
- 1967 – Kiváló Együttes kitüntetés (Magyarországon a társastánc klubok közül elsőként)
- 1970-től rendezik Békéscsabán az „A” osztályú Országos Bajnokságot, mely verseny – egyedülálló módon – már lassan fél évszázada Békéscsabán kerül megrendezésre
- 1977 – Nívódíjat kap az együttes
- 1984 – Nívódíjat kap az együttes
- 1999-es Formációs Együttes Magyar Bajnokságon St. Mix kategóriában 3. helyezés
- 2000-től a Megyei Művelődési Központtól az Ifjúsági Ház vette ét a klubot
- 2001 – a Békéscsabai és Gyulai Táncklub versenyzői egyesületet alapítottak, Nyíri Lajos Táncsport Egyesület néven.
- 2004-ben és 2005-ben a Kurilla László és Meszlényi Viktória párosunk az elért eredmények alapján delegálást kaptak a Junior II-es Latin Világbajnokságra előbb Lettországban, később Spanyolországba is.
- a 2005-ös országos Bajnoki Sorozaton a két egyesület (a Nyíri Lajos TSE és a Kner TSE) összesített eredményével a 6. helyen végeztünk a nevezett 93 egyesületből
- - 2006-ban a D osztályos Országos Bajnokságon felnőtt latin kategóriában az ezüstérem, ifjúsági kategóriában az ezüst- és az aranyérem tulajdonosai lehettünk.
- - 2006-ban az A osztályos Országos Bajnokságon Ifjúsági latin kategóriában országos bajnokot avathattunk, míg felnőtt korosztályban a harmadik helyet érdemeltük ki.
- - 2006 augusztusában rendezték meg a XII. Zánkai Gyermek és Ifjúsági Táncfesztivált, ahol közel 25 pár állt rajthoz egyesületünket képviselve. Itt 68 egyesületből érkeztek a párosok. A hét alatt elért eredmények alapján a dobogó harmadik fokára állhattunk.